2008. január 15., kedd

Ezer tó országa

Engem annyira megfogott az ezer tó országáról készült fotók látványa, hogy nem tudtam elszakadni tőle. Vágyaim között szerepel ennek a valós megtapasztalása.
Ezek a képek

és színek és lágy vonalak nagyon közel állnak hozzám. A fejemben össze is állt gyorsan a kép, hogy én ezeket fogom megvarrni. Milyen technikával is lehetne megvalósítani ... ? Az applikációval. Pontosabban a kétoldalas vetex alkalmazásával.

El is készült nagy lendülettel a vázlatom:




Festett molinóim között pont a megfelelő színeket találtam, nem kellett újakat festenem. A fotók nem teljesen színhelyesek, sajnos.


A képem össze is állt:


El kezdtem tervezni a tűzést. Úgy gondoltam egy kicsit olyan hatása van, mintha folyó lenne, ezért valahogy a tűzéssel kell érzékeltetnem azt, hogy itt állóvízről van szó. Krétával megrajzoltam a vonalat:


Azután letöröltem róla a krétát, és szabadgépivel megtűztem a vizet, majd ugyanazzal a sémával a szárazföldet is. Ez így olyasmi az én szememben, mintha felülről nézném egy repülőből. Vagy egy térképet látnék:

Na és itt megállt a tudományom. Nagyon úgy érzem, hogy még hiányzik róla valami. Valami amivel érzékeltetni tudnám azt, hogy ott az a zöld, az sűrű erdő, nem pedig mező.

De nem tudom hogy folytathatnám. ezért kérem szépen, segítsen nekem valaki ! Nem hagy nyugodni a kép. Már készítettem egy másik finnországos képet is egy másik technikával, de ezt úgy érzem, be kellene fejeznem.

Megmutatom a másik képet is:


Ez a szabadon vágás technikával ( Caveman ) született, díszítettem egy kis szabad gépi tűzéssel, gépem beépített tűzésmintájával, és kavicsokkal, szöszökkel.
Számomra ez olyan, mintha az előzőnél egy kicsit közelebbi képet látnék a tavi világról.
Mutatok egy közelit is ( Ez kinagyítható ) :






11 megjegyzés:

kastanie írta...

Anikó, bámulatos, hogy ha valamit eltervezel, azt olyanra meg is tudod csinálni.

36évi írta...

Ezt direkt csinálod??? Micsoda kínzás ez így... Perzse, hogy fokozd a hatást, mi? :DDD
(mennyit néztem ezt a képet is...)

36évi írta...

Hát ez az, ezért úszott el a faúsztatás, mert e távlatokat én sem tudtam hogyan kitalálni.
Eddig szuper, de tényleg kéne valami rá. Talán apró dolgok, kövek, nem fénylő gyöngy... nem tudom.

Zsuzsuci írta...

Anikó!
Csak én bénázok? De nem tudom felnagyítani. Nagyon művészinek látszik, és imádom a színeit. Úgy megnézném a részleteket!

Elizanikó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Elizanikó írta...

Én vagyok a béna.
Annyit sikerült elérnem, hogy az utolsó, a részletfotó az már kinagyítható.

Polyák Ildikó írta...

Most már elmondhatom, a nyírfa mellett a legtovább élő gondolatom ugyanez volt. Légi felvétel - ezer tó. És aztán azért vetettem el, mert úgy éreztem, kék pacák zöld háttéren nem eléggé hangsúlyosak. Szerintem ezt még textilfestékkel (üveges, toll) kellene egy kicsit satírozgatni, "mélyíteni".
A másik viszont kimondottan tetszik - lehet, hogy nem annyira finn, de összességében jól komponált és szépen kidolgozott.

dióhéj írta...

Nekem a második jobban tetszik Anikó (bocsánat). Az első azért nem, mert nem nyújt olyan esztétikai élményt, hogy elidőzzek felette, de puritánságában sem tudok gyönyörködni, mert nem mondja el, amit el kéne mondania. A második az izgalmas, tetszik a díszítése is.

Trudi írta...

Nálam még mindig a második a nyerő, azokkal a rávarrt diszítésekkel!

dalia írta...

nagyon ötletesek a kavicsok, oylan mint egy mesetó egy meseországban

kastanie írta...

ezt a gyöngyös tavat önmagában is öröm nézni