2008. november 6., csütörtök

Új forduló - december 19!

Érdekes volt ez a forduló, sokkal izgalmasabb, mint a korábbiak, hiszen a szívünkhöz legközelebb álló dolgot kellett kifejeznünk. Örömmel láttam az ismert stílusokat. Örültem, hogy nem mindenki volt múltba néző, "régi dicsőségünk" felmutatója, hanem megjelentek a tájak és a jelenlegi világunk is. Örültem, hogy néhányan sikeresen alkalmaztak új fajta technikákat.
Ugyan Mártamásé éjszakai felvételét már egy hete epedve várom, és mindannyian kíváncsiak vagyunk Irén és Cic Magyarországára, de úgy döntöttem, elmondom, mit találtam ki.
Előzetesként annyit, hogy rá kellett jönnöm (nem volt nehéz), hogy akármennyi idő is van, a többség az utolsó utáni pillanatban áll neki a munkának - persze sok agyalás után, Ezért aztán most csak öt hetet adok magunknak: december 19-et jelölöm meg szigorú határidőként.
Az új országunk Irán, avagy régi nevén Perzsia. Az új hagyományhoz híven van megkötés, mégpedig kettő is. Mivel Marokkónál már "kilőttük" az iszlámot, mellőzzük a mecseteket, mozaikokat és lefátyolozott nőket, stb. A másik, az igazi megkötés, hogy ne legyen a kép(en) perzsaszőnyeg. Mivel nálunk az iskolában sok iráni diák van, higyjétek el, így is marad éppen elég textilbe kívánkozó téma.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az én javaslatom meg az lenne, hogy ha valaki érzi, hog nem lesz ideje, vagy ihlete, volna mondjuk két hete, és két hét mulva ideírná, hogy ezt kihagyom, átveheti más. Van akit nyomaszt a kötelezőség gondolata, más meg szivesen játszana egy-egy partit velünk. De a határidő kötelező kéne legyen.

Elizanikó írta...

Ezt jól kifundáltad. :o)

dalia írta...

egyetértek, és épp ezért én máris jelzem, hogy nem fog menni, vizsgák plusz gyerekek plusz karácsony, és évvégi hajrá munkahelyen, képtelenség. Átadom a helyem.

dixike12 írta...

Ezt is jól kitaláltad, majdcsak valami kikerekedik.Dália de nem véglegeseb adod át a helyed ugye?????Az nem rossz gondolat, Mártanéni, hogy alkalmakként egy meghivott vendég bemutatná az Ő országát világát, ugy mint Colette.Mit szóltok hozzá???Akkor tényleg ha valaki közülünk valamiért /ezerféle ok lehet/nem tudja megcsinálni,az adott hónapba, ne foglalkozzon azzal a gondolattal, hogy abbahagyja.

Névtelen írta...

Lányok, azért lehet itt meríteni rendesen. A szkíta kultura. Meg ugye ott ment a selyemút. Meg kéne valami olajmező kutakkal. Meg Seherezádé meséi, Aladdin csodalámpája, stb. Ali babát stoppolom. És a dió is onnan származik. Ezt se tudtam.